Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter szerint soha nem volt ilyen jó a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolat.
Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, ahol Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel átadták a Duna felett átívelő, két országot összekötő távvezetéket.
Hangsúlyozta, hogy a Gönyű és Bős (Gabcíkovo) közötti, másfél kilométeres, valamint a Sajóivánka és Rimaszombat (Rimavská Sobota) közötti, 23 kilométeres távvezetékekkel két ponton kötötte össze a két ország a távvezetékét. Kitért arra is, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a tízmilliárd eurót, Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és a hazai tőke harmadik legfontosabb országa Szlovákia.
Fotó: Szijjártó Péter, Facebook